A negyedik generáció

Az 1970-es évek közepétől számítjuk a negyedik generációs számítógépek elterjedését. Ezt megelőzően újabb forradalmi újításnak örülhettünk, elkészült az első mikroprocesszor, melyet Ted Hoff tervezett. Az Intel alig 50 mm2  felületen 2300 db tranzisztort helyezett el. A miniatürizálásnak köszönhetően nemcsak a nagy, „ipari” számítógépek, hanem a kisebb méretű gépek tervezése és forgalmazása is elkezdődött. 1972-ben megjelenik az első tudományos zsebszámológép, 1974-ben az első személyi számítógép, az Altair 8800. 1979-ben már használni lehet az első táblázatkezelő programot, a VisiCalc-ot.
A számítógépek gyorsasága ugrásszerűen nő, másodpercenként több millió utasítást tudnak végrehajtani. Az úgynevezett perifériás egységek is nagy változáson mennek keresztül: általánossá válik a billentyűzet, az egerek, fényceruzák és vonalkód olvasók használata. Mindezek nagyon leegyszerűsítik a számítógépek használatát, ezért terjedésük is ugrásszerűen megnő. A szoftverek is egyre ember központúbbak, az adatbáziskezelők, szövegszerkesztők megjelenése már a kisebb cégeket, sőt magánembereket is elgondolkodtatnak a személyi számítógépek megvásárlásával kapcsolatban.

Egy ma már megmosolyogtató érdekesség: a Cray szuperszámítógép ára meghaladta a 15 millió dollárt, de ez az ár tartalmazta a két teljes munkaidőben foglalkoztatott karbantartó mérnök fizetését a gép egész élettartamára. Ezen kívül speciálisan megerősített alapzatra lehetett csak elhelyezni, amelyik elbírta a nagy súlyt.  A szuperszámítógépek ellentételezéseként jelentek meg a nagyságrendekkel kisebb személyi számítógépek, Az első személyi számítógépet gyártó cég a Tandy Corporation volt, amelyik a gép mellé billentyűzetet és katódsugárcsöves monitort adott. Ezenkívül lehetőség volt mágnes kazettán tárolni az információt.

1977 nevezetes dátum, mert két programozó számítógépgyártó céget alapított Apple Computers néven. Ők hozták létre az olcsó lemezmeghajtót és valósították meg a színes grafikát. Elképzelhetetlen gyorsasággal fejlődött a számítógépes piac, 1981-ben újabb nagy áttörés következett be. 1981-ben jelenik meg az IBM PC, amely már fontos szereplője lesz az üzleti életnek. Operációs rendszerként a DOS-t használták, így létrejöhetett egy bizonyos fokú szabványosodás.
A fejlődés nem állt meg, a nagy mennyiségben eladott számítógépek lehetővé tették az árak csökkentését, és ösztönzőleg hatottak a szoftver fejlesztőkre is. A hagyományos, parancssoros vezérlést felváltotta a grafikus felhasználói felület, ami újabb nagy segítséget adott a még szélesebb körben való elterjedéshez.
1992-ben a számítógépgyártás a világ legdinamikusabban fejlődő iparága, 1994-ben a személyi számítógépek száma 120 millió körül volt.
Történeti áttekintés cikksorozat

Fülöp Henrik

„IOSZIA” Informatikai Oktatás Szolgáltató és Informatika Alkalmazási Gyöngyösi Felnőttképzési Intézmény.
Intézmény akkreditációs lajstromszám: AL-2053
Felnőttképzési intézmény nyilvántartási szám: 10-0069-06

felnőttképzés

Esélyegyenlőség

Olcsó OKJ tanfolyamok