‘Országos hírek’
-
Égő házában lelte halálát a Ruzsinszőlő dűlőben
Miskolc – A férfi mozgássérült volt, valószínűleg ezért nem tudott kimenekülni az lángokban álló szobából.
-
Megérkezett (a) SZUPER-MEN
Miskolc – Miskolc országosan is híres, tavaszi egyetemi rendezvényét, a Miskolci Egyetemi Napokat, (az idén SZUPER-MEN) május 2-5. között rendezik meg az Egyetemváros területén.
-
10 forinttal csökken a benzin ára
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) – Csökkenti bruttó 10 forinttal a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken – értesült az MTI szerdán piaci forrásokból.
-
Áder: a magyar érdekek és értékek szószólója leszek
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) – A magyar érdekek és a magyar értékek szószólója lesz Áder János – ezt ígérte a szerdán megválasztott köztárasági elnök parlamenti beszédében, amelyben méltatta elődeit, szólt a teljesítmény megbecsülésének fontosságáról és jelezte: a rá ruházott jogokat és kötelezettségeket maradéktalanul érvényesíteni fogja.
-
Áder: Vegyünk egy nagy levegőt!
Magyarország népe sikerre született – jelentette ki parlamenti beszédében Áder János, miután az Országgyűlés szerdán megválasztotta őt köztársasági elnökké.
-
Államfőválasztás – Ádernak hatvan napja van az EP-mandátumról való lemondásra
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) – Áder Jánosnak államfővé választása után hatvan napja van arra, hogy megszüntesse az összeférhetetlenséget, és lemondjon európai parlamenti (EP) mandátumáról.
-
Megválasztotta köztársasági elnökké Áder Jánost a parlament
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) – Megválasztotta Áder Jánost köztársasági elnökké az Országgyűlés szerdán. A tisztségre egyedül jelölt fideszes politikus 262 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson.
-
Emberrablás Szíriában – A TEK egysége megérkezett Szíriába
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) – A Terrorelhárítási Központ (TEK) kijelölt egysége megérkezett a közel-keleti térségbe és a szír hatóságokkal együttműködve dolgozik az elrabolt magyarok felkutatása érdekében – közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerdán az MTI-vel.
-
MEN2012: kez-dő-dik, kezdődik!
Miskolc – Ma megkezdődik a Miskolci Egyetemi Napok. A nagyszínpad ugyan még üres lesz, azonban a szerda sem lesz eseménytelen az egyetemen.
-
DK: Áder János nem Magyarország, hanem a Fidesz elnöke
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) – A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Áder János nem Magyarország, hanem csak a Fidesz elnöke lesz – jelentette ki szerdai, parlamenti sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes. A független képviselő úgy látja, Áder János alkalmatlanságát az is bizonyítja, hogy nem tiltakozott kedden, amikor a Jobbik két alelnöke eltávolította a Képviselői Irodaházról az uniós zászlót.
-
Csökkent a BMI áprilisban
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) – A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított áprilisi értéke 46,9 pont volt, ami 10,8 százalékponttal esett a márciusi 57,7 pontról – közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) szerdán.
-
MSZP: Kövér egymillió embert vett semmibe
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) – Az MSZP válogatás cd-t készített Kövér László nevezetes beszédeiből, emléket állítva annak, hogy egy hónapig olyan politikus gyakorolta az államfői jogokat, aki semmibe vett egymillió embert – mondta Török Zsolt, a szocialisták szóvivője szerdán.
-
Lezsák: Áder János méltó a köztársasági elnöki posztra
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) – Áder János méltó arra, hogy rendszerváltó politikusként a 22 éve szabad Magyarország köztársasági elnöke legyen – mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés elnöki jogköreit gyakorló alelnöke szerdán a parlamentben, amikor az államfőválasztás előtt ismertette Áder János életrajzát.
-
Az OVB elrendelte az aláírások ellenőrzését a népi kezdeményezés ügyében
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) – Az Országos Választási Bizottság (OVB) szerdán elrendelte a családon belüli erőszak büntethetősége ügyében indított népi kezdeményezés aláírásainak ellenőrzését.
-
Most szavaznak az államfőről – Áder családjával érkezett a Parlamentbe
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) – Megkezdődött az államfőválasztás szerdán a parlamentben, tíz óra után néhány perccel. A posztra az egyetlen jelölt Áder János fideszes európai parlamenti képviselő, akit a Fidesz-KDNP javasolt köztársasági elnöknek.
-
Időjárás: Felhőszakadás és jégeső is jöhet
Miskolc – Szerdán folytatódik a kánikula. A ragyogó napsütés mellett délután megnövekszik a gomolyfelhőzet, és a Dunántúlon, valamint ÉK-en egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat.
-
Márciusban közel azonos maradt az ipari termelői árak szintje
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) – A belföldi- és az exportárak változásának eredőjeként az ipari termelői árak 2012 márciusában 0,2 százalékkal magasabbak voltak az előző havinál – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. A belföldi termelői árak 0,1 százalékkal csökkentek a forintban mért export árak 0,3 százalékkal emelkedtek márciusban.
-
Vádat emeltek Szikszó polgármestere ellen
Miskolc, 2012. május 2., szerda (MTI) – Nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat Füzesséri József, Szikszó város független polgármestere ellen a Miskolci Városi Ügyészség.
-
BUX: 18.410,96 pont, +0,96 százalék a nyitáskor
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 175,93 pontos emelkedéssel, 18.410,96 ponton nyitott szerdán.
-
BÉT – Erős nyitás várható a tőzsdén
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) – Az árfolyamok erősödésére számítanak a szerdai nyitásban a BÉT-en az MTI által megkérdezett elemzők.
-
Hoffmann: nem tartom elképzelhetőnek a pedagógus-életpályamodell bevezetésének 2014-re csúsztatását
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) – Az oktatási államtitkár nem tartja elképzelhetőnek, hogy 2014. január 1-jéig elhalasszák a pedagógus-életpályamodell bevezetését. Erről Hoffmann Rózsa az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt szerda reggel.
-
Zalai Hírlap – Ledolgozhatják tartozásukat a nagykanizsai bérlakásban élők
Zalaegerszeg, 2012. május 2., szerda (MTI) – Az önkormányzati lakásokban élő emberek részvételével újítják fel Nagykanizsán a ligetvárosi barakképületeket, így a családok napi 5600 forinttal törleszthetik adósságukat – írta szerdai számában a Zalai Hírlap.
-
Évtizedekig fizethetjüka telefonadót?
Fix összegű adó a mobilhálózat használata után? Luxusadó a mobilkészülékekre? Netán adófizetés a SIM-kártyák regisztrálásakor? Vagy csak extra sarc a telefonálás és az SMS-küldés után? A politikusok a világ több országában igencsak leleményesek, amikor a telekommunikációs szolgáltatások megadóztatásáról van szó – írja a portfolio.hu.
-
Kamion ütközött egy személygépkocsival az M5-ös autópályán Kecskemét határában
Kecskemét, 2012. május 2., szerda (MTI) – Egy ember súlyosan, négy könnyebben megsérült, amikor egy személygépkocsi egy kamionnal ütközött az M5-ös autópályán szerda reggel Kecskemét határában; a mentés után félpályán megindult a forgalom – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
-
Szentmisét tartanak Mindszenty József születésének 120. évfordulóján Esztergomban
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) – Szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Mindszenty József bíboros születésének 120. évfordulóján szombaton az esztergomi bazilikában, a néhai főpásztor sírja felett. A szertartáson szentbeszédet mond Carlo Caffarra bíboros, bolognai érsek – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) sajtószolgálata az MTI-vel.
-
Államfőválasztás – OGY – Áder János államfői jelöléséről dönt az Országgyűlés
Budapest, 2012. május 2., szerda (MTI) – Az Országgyűlés mai ülésén dönt Áder János fideszes európai parlamenti képviselő köztársasági elnöki jelöltségéről. A kormánypárti politikus megválasztásához az első fordulóban a parlamenti képviselők kétharmadának szavazatára lesz szükség. Az ellenzéki pártok korábban azt közölték: vagy részt sem vesznek a titkos voksoláson, vagy nemmel szavaznak a Fidesz-KDNP jelöltjére.
-
Elhunyt Vértessy Sándor
Életének nyolcvanharmadik évében, rövid szenvedés után meghalt Vértessy Sándor, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Rózsa Ferenc-díjas és Aranytollas tagja, a Magyar Televízió örökös tagja, volt főmunkatársa.
-
Mesterházy: az Orbán-kormány embertelen
Az MSZP elnöke szerint az elmúlt két évben bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor kormánya embertelen, mert nem veszi emberszámba a munkásokat, a legnehezebb sorban élőket, azokat, akik szerinte az országot építik, és megfizetik a kabinet …
-
Államtitkár szorult vagonok közé
Az IMF helyett Szűz Mária hitelez, plágiummal küzdenek a politikusok, senkiből lettek a celebek. Egyebek mellett ez is az év tizenhetedik hete. Dumagyűjtemény.
-
A kínaiak már a reptéren vannak
Hét egyezményt – köztük a Kínai Fejlesztési Bank egymilliárd eurós hitelkeretének tervezett felhasználásával kapcsolatos megállapodást, a Huawei Magyarországon létrehozandó logisztikai központjával és a fővárost a Liszt Ferenc…

