• Több mint tízezer embert telepítenek ki Fehérváron

    Több mint tízezer embert érint Székesfehérváron a csütörtöki kitelepítés, amelyet a szerda délelőtt a Rákóczi úti Mancz János óvodában talált 100 kilogrammos tüzérségi lövedék miatt kellett elrendelni.

  • 337 ember halt meg a kínai áradásokban

    Az idén már 337 ember halálát okozták az áradások Kínában, és további 213-an vannak az eltűntek listáján – közölte szerdán az állami árvízvédelmi központ.

  • Minden ötödik trafikban kapott cigarettát a kiskorú

    A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálatában hangsúlyozza: ez egy jó arány, korábban a hagyományos üzleteknél a boltok felében dohányhoz jutottak 18 éven aluliak.Related StoriesKét energia-államtitkára lesz az NFM-nekVarga: száz…

  • Kívül gyémántok, belül remek hardver

    Gyémántokkal díszítette kínai gyártója az alábbi telefont, de közben azért a belbecsről sem feledkezett meg.

  • Olajszállítóra csaptak le a kalózok Gabonnál

    Kalózok térítettek el egy olajszállító tartályhajót Gabon partjainál, fedélzetén 24 fős legénységgel – közölte a hajó üzemeltetője szerdán.