‘Zalaegerszeg’

  • A Malév közel 25 ezer utasa maradt a földön a légtérzár miatt (frissítve)

    Csütörtök estétől a Malév 150 járatát törölte és közel 25 ezer utasát nem tudta elszállítani, ami járatonként több millió forint bevételkiesést jelenthet a légitársaságnak – mondta a Malév szóvivője hétfőn reggel.

  • Tiltakoznak a megbuktatott kirgiz elnök hívei

    Kurmanbek Bakijev kirgiz elnök megbuktatása ellen tiltakoztak hétfőn a külföldre menekült politikus hívei az ország déli részén, Dzsalálábádban.

  • Három órás szuperkoncert! Budapestre jönnek a ’80-as évek popsztárjai

    Október 2-án Here And Now címmel közel három órás szuperkoncert keretében Budapesten lépnek fel a ’80-as évek legnagyobb popsztárjai. A retro-rendezvényen Nik Kershaw, Paul Young, Kim Wilde, Rick Astley és Boy George lesz jelen. A koncert egyik érdekessége, hogy az említett énekesek még soha nem léptek fel ebben a felállásban egy színpadon.

  • Több száz zarándok az apáti keresztek tövében (fotókkal)

    Ragyogó napsütésben érkeztek több százan a nemesapáti Öreghegyre, hogy részesei legyenek a hegyi búcsúnak szombaton. Mint már négy éve, úgy az idén is az Isten áldását kérték és könyörögtek a jelenlévők a jótermésért a villámvágta-keresztnél. Előtte azonban még történt valami…

  • Tizennégy évet kellett várni rá, de megérte: kupagyőztes a Zalakerámia ZTE KK! (Nyilatkozatokkal, videókkal, képgalériákkal)

    A ZTE taktikus, fegyelmezett játékkal végig higgadtan kosarazott, és teljesen megérdemelten söpörte be története 4. Magyar Kupa-győzelmét. Trepák Zoltán, Tóth Ádám és Gáspár Dávid dobást sem hibázott, míg Chad Timberlake remekül helyettesítette Calvin Watsont. A mérkőzés után megkérdeztük a boldog kupagyőzteseket, de váltottunk szót Dávid Kornéllal és Simon Balázzsal, az Albacomp klasszisával is.

  • Pontosztozkodás a rangadón (Videóval, képgalériával frissítve!)

    A győriek gyors gólja visszafogta az elején kissé tompán és fásultan mozgó hazaiakat, akik azonban a 20. perc után magukra találtak, és sorozatosan alakították ki helyzeteiket. Illés 62. percben szerzett bombagólja után a Győr teljesen visszahúzódott, és bár akadt lehetőség, az egerszegiek már nem tudták feltörni a vendégek bunkerét.

  • Az illatos pipafüst versenye

    Kezdő tűzoltó poroltójához kapott volna szombaton délután, ha az egerszegi Vándor vigadó felé veti sorsa, amikor a Göcsej Kupa lassúsági pipaszívó verseny kezdetét vette.

  • Konzolon jön a sportélmény – Veszélyt jelent a testmozgásra a számítógép

    Jelentősen csökkent az aktív mozgásra fordított idő – derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet által a közelmúltban végzett felmérésből. Míg tíz évvel ezelőtt a 15 évnél idősebbek 56 százaléka nem végzett semmilyen sporttevékenységet, addig ma ez az arány 69 százalékot mutat.

  • Kevesebb tűz, több mentés

    Újabb öt esztendőre Egri Gyula tűzoltó alezredest választották a Zala Megyei Tűzoltószövetség elnökének. A tisztújításon túl az idei terveket is elfogadta az önkénteseket és hivatásosokat tömörítő érdekképviselet.

  • Egészséges barnulás?

    A nyárhoz közeledve egyre gyakrabban fordul meg a fejünkben, jó lenne némi alapszínt felszedni, hogy a plázson ne legyünk olyan rikítóak a sok csokiszínű bennszülött között.

  • A bárányhimlő veszélyes lehet

    A bárányhimlő cseppet sem ártalmatlan betegség, noha az esetek nagy százalékában gond nélkül lezajlik. Erről az Örömkör legutóbbi rendezvényén hallhattak a látogatók, Zalaegerszegen.

  • Mégiscsak lesz lomtalanítás, egyeztetéssel

    Bár sokáig kétséges volt, április 26-tól május 22-ig mégiscsak lesz tavaszi lomtalanítás Nagykanizsán, s ezúttal is előzetes egyeztetés szerint kerül sor a limlomok begyűjtésére.

  • Izzott a Tavaszi szél

    Dobok dübörgő ritmusára vonult be a zalaegerszegi sportcsarnok küzdőterére a több száz versenyző szombaton este a III. Zala Open Nemzetközi Latin Formációs Táncfesztivál és Versenyen.

  • Prosztata: ha fáj, ha szúr, ha ég

    A kor előrehaladtával a férfiak széles körének okozhatnak fájdalmas perceket a prosztatabántalmak. A nagyobb baj megelőzése érdekében 50 év felett ajánlott kétévente szűrésen részt venni, akkor is, ha egészségesnek érezzük magunkat.

  • Barátok közt: Varga Izabella az egerszegi színházban kezdte a pályát

    Nagyon régen volt már – kezdte Varga Izabella színésznő a mesélést, amikor azokról az időkről kérdeztem, amiket a Hevesi Sándor Színház falai közt töltött mint stúdiós.

  • Csúszást okozott az időjárás: sok volt az eső, leállt a vetés

    Áprilisban, a hónap közepéig kétszer annyi csapadék esett, mint az előző hónapban, ami jelentősen befolyásolja, késlelteti a mezőgazdasági munkákat.

  • Nyári hangolás

    Egyfajta felkészülést jelentett a nyári minősítő hangversenyekhez a Nagykanizsai Ifjúsági Fúvószenekar hét végi koncertje.

  • Kupagyőztes a ZTE KK

    A férfi kosárlabda Magyar Kupa döntőjét rendezték szombaton Fehérváron. A ZTE KK együttese magabiztos játékkal 91-74-re nyert, s ezzel a klub történetében 4. alkalommal lett MK-győztes.

  • Kortárs néptáncművészet születik

    Lélekben fölemelő, szakmailag tartalmas – így összegezte Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője a 24. Zalai Kamaratánc Fesztivál élményét.

  • Del Potro hisz az argentin labdarúgó-válogatott továbbjutásában

    Sanghaj -A Juan Martín del Potro, az idei tenisz US Open bajnoka biztos abban, hogy a Diego Maradona vezette argentin labdarúgó-válogatott kiharcolja a világbajnoki részvételt.

  • Egy ember meghalt a reggeli balesetben a 81-es főúton

    Budapest – A helyszínen meghalt annak a személyautónak a vezetője, amely egy kamionnal ütközött hétfőre virradóra a 81-es főúton, Sárkeresztes térségében – közölte a katasztrófavédelem.

  • Tizenöt ember halt meg a mexikói drogkartellek háborújában

    Mexikóváros Tizenöt halálos áldozatot követelt a mexikói drogkartellek háborúja a hét végén a Mexikó északi részében fekvő Chihuahua szövetségi államban – közölte a helyi ügyészség.

  • Traffipax információk – hétfő

    Megyei körkép – Csak óvatosan a gázpedállal, a rend őrei ma is kihelyezik a sebességmérő berendezéseket. Hogy hol? Megtudhatja traffipax jelentésünkből!

  • Búcsú a vb-álmoktól

    Lisszabon – A svédek és a portugálok elleni hazai vereség már előrevetítette, hogy válogatott labdarúgóink minden bizonnyal a jövő nyári dél-afrikai vb-t is kihagyják. A szombati háromgólos vereség a maradék reményt is szertefoszlatta.

  • Szőlő a kosárban GAZDAG SZOKÁSHAGYOMÁNY

    Becsvölgye (pgy) – Feldíszített traktorokkal, lovas kocsival, szőlővel, kosarakban lapuló pereccel és borral indultak útnak a felvonulók szombaton délután a IV. Göcseji Szüreti Fesztiválon.

  • Gazdákat vártak Csak anyagiak függvénye a fejlesztésAz egyesület tervei között kiemelt helyen szerepel a menhely további fejlesztése, bővítése. Az elképzelések szert, ha a pénzügyi források is lehetővé teszik, akkor rövidesen befejeződhet a menhely szenny

    Nagykanizsa (pa) – Több kutyakennelt és egy új macskaházat is avattak a hét végén az állatmenhelyen. A civil szervezet által meghirdetett nyílt nap ettől függetlenül is sikeres volt, hisz jó pár kutyus talált új gazdára.

  • Jobb természetesen (képgalériával)

    Zalaegerszeg – Egyre többen fordulnak a természetes gyógymódok felé, az igényeknek megfelelően másodszor rendeztek orvos-természetgyógyász kongresszust a hét végén.

  • Az alternatív életmódról szólt

    Őriszentpéter (gyf) – Látogatói számát és a programok intenzitását tekintve is sikeresnek nevezte a Természetesen Őrség idei rendezvényét Sülyi Péter, a szervező Őri Alapítvány elnöke. A két nap alatt több ezren látogattak ki programok helyszínére.

  • Nyelv, amit nem fordítunk (október 22-ig)

    Nagykanizsa – A Hevesi Sándor Általános Iskola galériájában még október 22-éig látogatható a számos elismeréssel büszkélkedő Papp Elek fotóművész kiállítása.

  • Ünneplés

    Körmend – A kosárlab- da NB I A-csoportjában a Zalakerámia ZTE KK küzdelmes mérkőzésen, nagy csatában nyert a szomszédvár otthonában. A zalaiak a találkozó jelentős részében irányították a játékot, így győzelmük megérdemelt.