‘Veszprém’

  • Születésnapi köszöntések a pápakovácsi otthonban

    Már hagyomány az intézmény életében, hogy az „Idősek hete” rendezvénysorozat keretében virággal és tortával köszöntik a kerek születésnapjukat ünneplő lakókat.
    Ebben az esztendőben tizennégy ünnepelt volt, akiket Talabér Márta a közgyűlés alelnöke és Forsthoffer Erzsébet, az otthon igazgatója személyesen is felköszöntött október 8-án.
    A kellemes délutánon vidám hangulatot teremtett a lakókból verbuválódott színjátszó csoport „Szüreti Must-ra” című műsorával, a Vanyolai Asszonykórus pedig örökzöld melódiákkal szórakoztatta a lelkes nézőközönséget.
    A lakókat egész héten különleges programok, rendezvények várták, melyek között szerepelt vidám vetélkedő társintézményből meghívott vendégekkel, közös éneklés, tánc, filmvetítés, valamint egész napos kirándulás Győrbe és Pannonhalmára.

  • Újraélesztési központ Ajkán

    A megyében elsőként nyerte el az ajkai Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium az „Újraélesztési központ” címet az Egészségügyi Minisztérium pályázatán. A gyakorlati oktatást mentősök segítségével október 8-án kezdték meg az intézményben. Polgárdy Imre megyei alelnök üdvözölte, és kiemelten nagyra értékelte az iskola kezdeményezését.

  • Heti program (2009.10.05. – 10.11.)

  • Tudásközpont épül Veszprémben

    Ingyenes használatba 99 évre átadja a megye a volt gyerekkórház épületeit a Pannon Egyetemnek. Az épületekben több, mint két milliárdos fejlesztéssel nemzetközi hírű kutatási, fejlesztési, innovációs központot hoznak létre legkésőbb 2012-re.

  • Francia fiatalok a megyeházán

    Angers egy szakmai képzéseket szervező iskolájából (CCI de Maine-et-Loire) látogattak el fiatalok a megyeházára, a minap. A magyarországi tanulmányút résztvevői Frederic Chamard és Laurent Robineau kíséretében, akiket Magasi Anikó francia kapcsolatokért felelős nemzetközi referens fogadott.