‘Eger’
-
Új alapokon az egyházpolitika
Az új kormány újrafogalmazza az állam és a történelmi egyházak közötti kapcsolatot és az együttműködések lehetőségét – hangsúlyozta ma délelőtti sajtótájékoztatóján Szászfalvi László államtitkár a Városházán.
-
Szabadidős programsorozatot indít a könyvtár
49 millió forintos uniós támogatást nyert el a Bródy Sándor Könyvtár tanórán kívüli szabadidős programok szervezésére. Az Infotéka elnevezésű egyéves projektet tizenhat óvodával, iskolával közösen indítják el.
-
Új mesterképzések a főiskolán
A malajziai partneregyetemmel közösen két új mesterképzést indít az Eszterházy Károly Főiskola. A négy féléves képzések az üzleti tudomány és az információ technológia területén indulnak.
-
Bombát találtak
Valószínű a háború után kerültek a földbe azok a lőszerek, fegyverek, robbanóanyagok amiket a rendőrség épülete mellett egy vízvezeték javítása közben találtak. A tűzszerészek csak kézzel tudják átvizsgálni a földet, eddig 40…
-
Critical mass bringás felvonulás az autómentes napon 2010. szeptember 22. 17.00
Az Autómentes Napon, szeptember 22-én, kilencedik alkalommal lesz Critical Mass kerékpáros felvonulás Egerben. A „kritikus tömeg” ez alkalommal is végigteker a városon egy közös cél érdekében, hogy a kerékpáros közlekedési …
-
Egri elsőség a színvonalas helyesírási versenyen
Az Eszterházy Károly Főiskola hallgatója, Báthory Kinga nyerte meg az Egerben rendezett Országos Helyesírási Versenyt.
-
Eltűnnek a kátyúk
Befejezték a Szvorényi utca újraaszfaltozását, a Tigáz pedig kijavította a Bástya utcában az úthibákat. Folyik a városban a kátyúzás is, április végéig nagyjából ezer kátyút tüntetnek el.
-
Megújulnak a játszóterek
Városi költségvetésből újítják fel idén Eger három óvodájának az udvarát. Elsőként a Szivárvány Óvoda kertjében helyeztek el egy mászóvárat, valamint korszerűsítették a korábbi udvari játszóeszközöket, és a gyermekek biztonsága érdekében korszerű gumiszőnyeggel borították a mászókák alatti területet.
-
A megelőzéstől az akut ellátásig – kardiológiai konferencia Egerben
Hazánk lakosságnak felét érintik a szív – és érrendszeri betegségek, minden második halálok is ilyen jellegű problémákra vezethető vissza. Annak érdekében, hogy csökkenjen a korai halálozás 20 szívkatéteres centrumot hoztak létre. A megelőzéstől az ellátásig címmel rendeztek két napos kardiológiai konferenciát Egerben. A szakemberek olyan kérdésekkel foglalkoznak, mint például a sport és a hirtelen szívhalál, vagy az alkohol és a szívbetegség kapcsolata.
-
Éneklő Ifjúság
Nyolc-kilencszáz gyerek és fiatal lépett fel az Éneklő Ifjúság regionális zenei fesztiválon a hétvégén. Az első napon a kamarazenekarok, az énekes és hangszeres szólisták versenyeztek, szombaton mutatkoztak be a kórusok.
-
Milliók útfelújításra
Több mint 250 millió forint értékben hajt végre út és intézmény felújításokat az idén Eger önkormányzata – jelentette be pénteken Egerben a település polgármestere.
-
Őszi lombtalanítás
Az összegyűjtött őszi zöld hulladék elszállítását, a Városgondozás Eger Kft. november első két hetében végzi el. Az akció a lakókörnyezet tisztaságának megóvását szolgálja.
-
„Mi leszel, ha nagy leszel?” – az egri Front tiltakozása az új költségvetés ellen – sajtóközlemény
Számtalanszor hangzik el egy fiatal diák életében a szokásos kérdés. „Manapság oda jutottunk, hogy többen vannak azok, akik nem tudnak rá válaszolni, vagy akik borúsan látják jövőjüket azoknál, akiknek egyértelmű céljaik vannak.” – vélekedik az oktatásügy és az ifjúságpolitika helyzetéről Tőzsér Zoltán, a Baloldali Front KISZ egri szervezetének alelnöke.
-
Megszépült a megyei levéltár homlokzata is
Nemrégiben életveszélyes állapot alakult ki a Heves Megyei Levéltár intézménye környékén: a homlokzati vakolat négyzetméteres nagyságban hullt le.
-
XI. Szervdonációs És Transzplantációs Világnap – Sajtóközlemény
A szervátültetés az orvostudomány egyik legdinamikusabban fejlődő területe világszerte, így hazánkban is. Nemcsak a legeredményesebb és leggazdaságosabb beavatkozás (pl. veseelégtelenségnél) hanem más szervek elégtelen működése esetében (szív, máj, tüdő) az egyetlen életmentő lehetőség is. Az állandó minőségi és mennyiségi fejlődés ellenére a transzplantációs programok kiteljesedésének legfőbb akadálya az átültetésre alkalmas emberi szervek korlátozott száma. Ezek az átültetésre alkalmas szervek agyhalott-, és élő donorokból egyaránt származhatnak. Az átültetésre alkalmas szervek abszolút és relatív hiánya miatt a várólistákon lévő betegek közül sokat elveszítünk, mások hosszú ideig várakoznak.
-
Haszonbérleti jog elnyerésére
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában lévő mezőgazdasági hasznosítású földterületek haszonbérleti jogát nyílt licites eljárás keretében hirdeti meg. A licit feltételeit és lebonyolítását az önkormányzat vagyonrendelete tartalmazza.
-
A kéményseprő kötelező közszolgáltatás 2010. évi szolgáltatási díjtételeinek változásáról – sajtóközlemény
A Heves Megyei TÜZKÉV Kft. fő tevékenységként Heves megye és Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területén a teljeskörű kötelező kéményseprő közszolgáltatást végzi . További fő szolgáltatási területként jelentkezik a kéményekkel összefüggő vizsgálatok ellátása, a kémények tervezésében való közreműködés.

