Az idő Szent Istvánt igazolta

Sárospatak – “Sárospatak a szabadság ősi földje” – mindezt a Rákóczi vár udvarán tartott augusztus 20-i ünnepségen jelentette ki szombaton délután Aros János, Sárospatak polgármestere.Az ünnepi eseményen részt vett Navracsics Tibor miniszerelnök helyettes, Demeter Ervin, Borsod-Abaúj-Zemplén megye Kormányhivatalát vezető kormánymegbízott, Kovács János megyei főjegyző, Hörcsik Richárd, Zemplén országgyűlési képviselője, Csorba László, a Nemzeti Múzeum főigazgatója, a történelmi egyházak képviselői és több polgármester is. Demeter Ervin egy Kölcsey idézettel kezdte beszédét: “Hass, alkoss, gyarapíts és a haza fényre derül!” A múlt ismerete hasznos dolog, de az 1000 év nekünk sokkal többet jelent egy olyan hazában, ahol megmaradás soha nem volt könnyű feladat. – fogalmazott.

Ezután huszonkét határon túli magyar – Erdélyből, és Kárpátaljáról – vette át magyar állampolgársági iratát.

Kiegészíti, és megalapozza

– Szent István öröksége az a tény, hogy egyáltalán meg emlékezhetünk ezeréves történelmünkre – mindezt már Navracsics Tibor mondta. – Sok vita zajlik manapság arról, hogy “mi a magyar?”. A miniszerelnök helyettes március 15-öt és október 23-at hozta fel példakánt. Mint fogalmazott: a két ünnep a magyar szabadság és a fiatalok ünnepe.
– Augusztus 20-a más választ ad, de nem ellentétest – tette hozzá. – Kiegészíti, megalapozza a két ünnepet, mert a magyarság Szent István népe. Egy olyan nemzet, amely megtudta valósítani a nemzeti integrációt és a békés együttélést.

Navracsics Tibor hangsúlyozta azt is, hogy a kereszténység és a magyar államiság Szent István műve. Amikor pedig választani kellett Koppány és Szent István között, Európát, azaz Szent István választotta a magyarság, az idő, a történelem pedig Szent Istvánt igazolta. “A magyarok csak akkor maradhatnak meg, ha európaiak, és Európa is csak a magyarokkal maradhat fenn.” – fogalmazott, majd hozzátette: Sárospatak a magyar történelem legnemesebb hagyományait testesíti meg. A miniszterelnök-helyettes beszéde után a történelmi egyházak képviselői megáldották az új kenyeret.

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!