Bíró Márk
Bíró Márk életrajz
1974-ben születtem Egerben.
Feleségem Ivetta, egy gyermekünk van, Nikoletta .
Középiskolai tanulmányaimat Salgótarjánban folytattam, majd a családunk
vállalkozásában dolgoztam a kereskedelem és a lakossági szolgáltatás területein .
A Fidesz Magyar Polgári Szövetség 2002-ben az országgyűlési választásokon
elszenvedett veresége arra ösztönzött, hogy magam is részt vegyek a helyi közélet formálásában, a nógrádi emberek sorsának alakításában, ezért jelentkeztem a Fidesz Magyar Polgári Szövetség helyi szervezeténél .2004 évben először Nógrád 2 . (Pásztó) választókerület titkárának, majd a Fidesz Nógrád Megyei Választmány alelnökének választottak, ugyanebben az évben Pásztó város Településfejlesztési Bizottságának külsős tagjává delegáltak .
2005 őszétől a Nógrád 1 . választókerületének (Salgótarján) kampányfőnöke lettem.
2006-os Önkormányzati választáson Nógrád Megye Közgyűlésének képviselőjévé választottak, majd decemberben felkérést kaptam a Fidesz észak-magyarországi régiójának pártigazgatói feladatainak ellátására .
2010-es Országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP Nógrád megyei területi listájáról szereztem mandátumot.
——————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————
Hirdrtés:
-
Felnőttképzés
Felnőttképzés és OKJ képzések, Szakmai képzések, Nyelvi képzések, Vállalati képzések, Főiskolai képzések, Oktatási szolgáltatások.
Fülöp Henrik

