április, 2010
-
Robben, Papa és az ismeretlen spanyolok
Az elmúlt hét nagy győztese a Tottenham Hotspur volt, amely két londoni derbit is megnyert – a csapatból ketten is bekerültek válogatottunkba. Tizenegyünkben ezúttal a spanyolok vannak a legtöbben, hiszen az országot hárman is képviselik, de egyikük sem különösebben ismert játékos – a múlt héten viszont mindannyian remekeltek.
-
Hamarosan átadják a szegvári utat
Szentes – Hamarosan teljesen megújul a szegvári út Szentesen. Az 1,5 kilométer hosszú, 6 méter széles út felújítása közel 80 millió forintba kerül.
-
Fidesz: telefonhívásokkal trükközik az MSZP a fővárosban
Budapest – A Fidesz állítása szerint a főváros több kerületében is, ahol lesz második forduló, a szocialisták telefonon hívogatják a választókat, és téves információkat közölnek velük.
-
Rétessütők hétvégéje
Újszentiván – Rumos-meggyes-mákos gubás, gesztenyés, spárgás és körözöttes rétest is sütöttek az újszentiváni rétesfesztiválon versenyzők vasárnap. 18-an neveztek, köztük lapunk csapata, a Más-tészta is.
-
Velünk érdemes rendszeresen félretenni (x)
Nyisson CIB Malacpersely Számlát, takarítson meg havonta 10 000 Ft-ot, és egy év múlva a CIB is hozzátesz 5000 Ft-ot megtakarításához. A számla fenntartása díjmentes. Látogasson el a www.cib.hu oldalra, és számítsa ki háztartási költségvetés kalkulátorunk segítségével, hogy Ön mennyit tudna havonta megtakarítani!
http://www.cib.hu/maganszemelyek/akciok/malacpersely/index -
A Malév közel 25 ezer utasa maradt a földön a légtérzár miatt (frissítve)
Csütörtök estétől a Malév 150 járatát törölte és közel 25 ezer utasát nem tudta elszállítani, ami járatonként több millió forint bevételkiesést jelenthet a légitársaságnak – mondta a Malév szóvivője hétfőn reggel.
-
Viking gyerekek verték meg Nic Cage-et
A Kick Ass 19,7 millióval nyitott, az Így neveld a sárkányodat 20 millióval újra első Amerikában.
-
Órák kérdése, s tiszta a magyar levegő
Még néhány óra, s várhatóan teljes egészében távozik a magyar légtérből az izlandi vulkánkitörés után keletkezett hamufelhő.
-
Szlovákiának nagyon kell Tokaj
Szeged – A Tokaj az egyetlen magyar szó, amelyre nem érzékeny a szlovák „nyelvrendőrség”: a hónap végén olyan törvényt készül hozni az ottani parlament, hogy a magyar város neve tovább szerepelhessen a szlovákiai borok címkéin. A történet most nem a nyelvről, hanem a pénzről szól.
-
Golf: Jim Furyk US PGA Tourt nyert
A világranglista-6. amerikai Hilton Head Islanden lett első, egymillió dollárt nyert.
-
Tiltakoznak a megbuktatott kirgiz elnök hívei
Kurmanbek Bakijev kirgiz elnök megbuktatása ellen tiltakoztak hétfőn a külföldre menekült politikus hívei az ország déli részén, Dzsalálábádban.
-
Budapestre jönnek a ’80-as évek popsztárjai
Október 2-án Here And Now címmel közel három órás szuperkoncert keretében Budapesten lépnek fel a ’80-as évek legnagyobb popsztárjai. A retro-rendezvényen Nik Kershaw, Paul Young, Kim Wilde, Rick Astley és Boy George lesz jelen. A koncert egyik érdekessége, hogy az említett énekesek még soha nem léptek fel ebben a felállásban egy színpadon.
-
Októberben lesz a motoros Japán Nagydíj
Hivatalossá vált, hogy az izlandi vulkánkitörés miatt elhalasztott motegi versenyt október 3-án rendezik.
-
Három órás szuperkoncert! Budapestre jönnek a ’80-as évek popsztárjai
Október 2-án Here And Now címmel közel három órás szuperkoncert keretében Budapesten lépnek fel a ’80-as évek legnagyobb popsztárjai. A retro-rendezvényen Nik Kershaw, Paul Young, Kim Wilde, Rick Astley és Boy George lesz jelen. A koncert egyik érdekessége, hogy az említett énekesek még soha nem léptek fel ebben a felállásban egy színpadon.
-
Még nem mer a szlovénekre gondolni a hokikapitány
Ted Sator, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya szerint a soron következő mérkőzésre kell koncentrálni, s nem a szlovének elleni találkozóval kell foglalkozni a ljubljanai divízió I-es világbajnokságon.
-
Egyenesbe jött a Stargate Universe
A Csillagapu-franchise legkisebb gyermekének őszi teljesítményétől nem nagyon voltak odáig a kritikusok, de a műfaj rajongói sem, laposnak és érdektelennek tartották az Ősök hajóján ragadt, a Világegyetemen át tehetetlenül száguldó maroknyi embercsoport kalandjait – tegyük hozzá, hogy joggal.
-
Nigériában is van Mako családnév
Makó – Még Nigériában is élnek Mako családnevű emberek – igaz, nekik végképp semmi közük a Maros-parti városhoz, illetve névadójához, Makó bánhoz. A családnév joruba nyelven azt jelenti, „engem ne vegyél közéjük”, és arra utal, hogy viselőjét nem vitték el rabszolgának.
-
Lezárták a 31-es főutat
Felborult egy murvát szállító pótkocsis teherautó Tápiószecső és Szentmártonkáta között a 31-es főúton hétfőn délelőtt.
-
Járai Zsigmond: Első a versenyképesség helyreállítása
Az új kormánynak egyik legfontosabb feladata lesz a gazdaság versenyképességének helyreállítása, az új pénzügyi kormányzatnak pedig azt a dilemmán kell felül kerekednie, hogy miközben beindítja a gazdaság növekedését, a költségvetés egyensúlya is javuljon – mondta Járai Zsigmond hétfőn Miskolc-Tapolcán, ahol Nagy Kálmánnal, a körzet Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselőjelöltjével tartott sajtótájékoztatót.
-
Elhunyt a Type O Negative énekese
Szívproblémái miatt elhunyt Peter Steele, a Type O Negative zenekar 48 esztendős énekese. A hírt az együttes gitárosa, Kenny Hickey közölte. Peter Steele a heavy metal világának egyik emblematikus figurája volt.
-
Magára hagyta a kocsiban másfél éves fiát, amíg betért egy sztriptíz-bárba
Pénzbüntetésre ítélték az apát.
-
Sebészet – Az egynapos eljárás a cél
Napjaink egészségügyének egyik legnagyobb kihívása a korszerű terápiás lehetőségek és az azok finanszírozására elérhető források között kiéleződött feszültség. A feszültség oldásának egyik eszköze az egynapos sebészet, amely olyan hatékony ellátási forma, mellyel minden résztvevő nyerhet.
-
Hogy verte át befektetőit a Goldman Sachs?
Bedőlési előtt álló ingatlanhitelekre épített befeketést ajánlottak az ügyfeleiknek.
-
Pofont kapott góljáért cserébe a csatár
A horvát csatár az ellenfél tábora előtt, a kerítésen örült a győztes gólnak, a 2. ütés elől már elhajolt.
-
Budapesten is siker az Unisono
Szeged – A fővárosban is nagy sikerrel debütált a Szegedi Kortárs Balett legújabb produkciója, az Unisono.
-
Schumacher: Nehézséget okozott az idő
”Új tapasztalat volt a kínai hétvége, nem lehetett megjósolni, meddig fog esni, az átmeneti gumikat nem ismertem. Túl rossz volt az egész.”
-
Már át lehet repülni hazánk felett
Részlegesen feloldásra került a légtérzárlat Magyarországon.
-
Feljelentik a magyar államot egy rossz út miatt
A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt feljelenti a Békés megyei Kaszaper önkormányzata a magyar államot a Kaszaper és Orosháza között út rossz minősége miatt – írta a Békés Megyei Hírlap hétfőn.
-
Álrendőrök tartottak házkutatást Szegeden
Szeged – Álrendőrök jártak egy idős asszonynál vasárnap este. Egy férfi és egy nő valamilyen jelvényt villantott fel, majd azzal az indokkal, hogy bejelentés érkezett, hogy cigarettát árulnak, közölték, hogy házkutatást tartanak az ingatlanban.
-
Több száz zarándok az apáti keresztek tövében (fotókkal)
Ragyogó napsütésben érkeztek több százan a nemesapáti Öreghegyre, hogy részesei legyenek a hegyi búcsúnak szombaton. Mint már négy éve, úgy az idén is az Isten áldását kérték és könyörögtek a jelenlévők a jótermésért a villámvágta-keresztnél. Előtte azonban még történt valami…

