március, 2010

  • Számlakiadás már az e-Ticket rendszerben is

  • ”Török basa” készítő pályázat gyerekeknek és fiataloknak!


    ”Török basa” készítő pályázat
    gyerekeknek és fiataloknak!
  • Bicskei grúz tolvajt fogtak Tatabányán

    Számítógépes szoftvereket lopott a 36 éves grúz állampolgárságú, Bicskén lakó férfi, de a biztonsági őr tetten érte. Kedd délutánra időzítette a „bevásárlást”, akkor, amikor vélhetően sokan tartózkodnak majd az üzletben. A két szoftvert egy laptoptáskba rejtette, majd megpróbált azokkal kisétálni, de a pénztárnál már várták őt a biztonsági őrök.

  • Bencsik: Költség-alapú árhatósági gyakorlatra van szükség

    Magyarország energiacsapdában vergődik, mely egyaránt súlyosan érinti a háztartások és a termelő vállalkozások mindennapjait - fogalmazott Bencsik János tatabányai polgármester, országgyűlési képviselő azt követően, hogy hivatalában fogadta az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének vezető munkatársait.

  • Felújítanak 104 önkormányzati bérlakást Tatabányán

    Három Gál lakótelepi épületnél folytatódik a panelprogram Tatabányán. A beruházás 104 önkormányzati bérlakást érint – mondta el a helyszínen Schmidt Csaba. Az alpolgármestertől megtudtuk, hogy program során minden nyílászárót kicserélnek, az épületek homlokzatát szigetelik, és megvalósítják a költségmegosztós fűtéskorszerűsítést is.

  • Díjmentes HPV elleni védőoltás Tatabányán

    Elkezdődött a 13 éves lányok díjmentes HPV elleni védőoltása a megyeszékhelyen. Az érintett korosztály tagjai az előzetes értesítés szerint a Béla király körtéri Központi Orvosi Ügyeleten kapják meg a vakcinát március 29-től április 6-ig, munkanapokon 12-15 óra között.

  • Kisorsolták a szavazólapos pártsorrendet

    A Komárom-Esztergom Megyei Területi Választási Bizottság 2010. március 24-én tartott ülésén sor került a szavazólapon szereplő megyei listák sorrendjének megállapítására.

  • Súlyos motoros baleset Tatabányán az 1-es úton

    A kedvező időjárásnak köszönhetően idén hamar előkerültek a garázsokból a motorok és nem telt el sok idő, az első súlyos baleset is bekövetkezett. Szerdán 11:30 órakor egy 46 éves tatabányai férfi járt szerencsétlenül Suzuki típusú motorkerékpárjával Tatabányán az 1-es úton. Súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A helyszínen rögzített adatok szerint a férfi feltehetően helytelenül választotta meg motorkerékpárjának sebességét.

  • Nyolcmillió a Stúdium ösztöndíjakra

    Nyolcmillió forintos támogatást biztosít idén a Stúdium Közalapítvány részére a tatabányai önkormányzat. Az összegből a kuratórium a megyeszékhelyen élő, felsőfokú képzésben első diplomájukat megszerző hallgatók, valamint a hiányszakmákban tanuló középiskolások éves tanulmányaihoz járul hozzá.

  • Örömmel tudatjuk

    Örömmel tudatjuk, hogy az szdsz életének 21. évében turulmadárinfluenzában elhunyt.

  • Vona megszüntetné a TV2 és az RTL kanálisokat

    Szerintem jól összevágták! :-)

    Mint demokrata, nyilván nem értek egyet a szólásszabadság korlátozásával, de vegyük már észre, hogy itt nem erről van szó. Egy folyamatosan hazudozó, politikailag elfogult, szennymédiumra nincs szükség. A TV2 és az RTL klub helyett természetesen pályáztatva, új csatornákat kell találni, amiken ugyanúgy megtalálhatók lesznek az ismeretterjesztő, és hírműsorok, mint a mostani 2 [...]

  • Zebegényi országzászló és hősi emlékmű

    (A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.)
    A zebegényi országzászló és hősi emlékmű az 1930-as években Maróti Géza tervei alapján épült emlékműegyüttes a börzsönyi falu fölé magasodó Kálváriahegyen, ahonnan festői panoráma nyílik a Dunakanyarra.
    Az eredeti, nem teljesen elkészült együttest később az 1956-os forradalom emlékműveivel egészítették ki. Zebegény népszerű turistanevezetessége, ahol a Magyarországot az első világháború után szétszaggató trianoni [...]

  • 1.sz. menetrendi módosítás március 28-tól

    2010. március 28-tól életbe lép a 2009/2010. évi menetrend 1. számú módosítása

  • Egysoros sorban állás a Keleti pályaudvaron

    Egysoros sorban állási rendszert vezettünk be a Keleti pályaudvaron.

  • ISO minősítést szerzett a MÁV-START Zrt. több szervezeti egysége

  • EPER használatát bemutató kisfilmek


    EPER használatát bemutató kisfilmek
    Már letölthetők az EPER használatát bemutató kisfilmek
    A mai naptól letölthető négy, az EPER használatát bemutató kisfilm honlapunkról. A kisfilmek az alábbi témákat mutatják be:

    1. Belépés az EPER-be

    A kisfilm részletesen bemutatja az EPER-be való be- és kilépés menetét, valamint bemutatja az elérhető menüket.

    2. Pályázat beadása

    2.1 A pályázat megkezdése

    2.2 Pályázat kitöltése
    2.3 Pályázat véglegesítése

    A három kisfilm bemutatja a pályázat megkezdését, a pályázati űrlap kitöltésének főbb tudnivalóit, végül a beadás (véglegesítés) teendőit.
    Terveink között szerepel további kisfilmek elkészítése, például a pénzügyi beszámoló elkészítéséről.
    Reméljük, hogy a kisfilmek megtekintésével egyre magabiztosabb EPER felhasználóvá válnak, illetve hatékony és azonnali segítséget tudunk nyújtani Önöknek esetleges kérdéseik megválaszolásában.
    A kisfilmeket az EPER belépő oldalán éri el, vagy az alábbi közvetlen linken:
    http://eper.esza.hu/demo/

    További információk:

    Az EPER használatával kapcsolatban további információkat az (1)273-4250 telefonszámon, valamint az info@nca.hu és a hazaitamogatas@esza.hu e-mail címeken is kaphatnak a pályázók ügyfélszolgálatunktól.

    • hétfőnként és szerdánként 9 és 17 óra,
    • keddenként és csütörtökönként 9 és 16 óra,
    • péntekenként 9 és 14 óra között.

    Forrás: www. esf.hu

  • Az SZMM 2010. évi pályázatainak listája

  • Civileknek kedvezmény a GYERMEKEINK JÖVŐJE KIÁLLÍTÁS-on


    Civileknek kedvezmény a GYERMEKEINK JÖVŐJE KIÁLLÍTÁS-on májusban 

    A kiállítás a 0-14 éves korosztálynak szóló minőségi programokat, fejlesztési lehetőségeket mutatja be a szülők és a pedagógusok számára.
    Témakörei felölelik a környezettudatosságtól az egészséges életmódig, az egészséges és sajátos nevelési igényeken át a tanulási vagy részképesség-zavar kezelésére vonatkozó programokat, foglalkozásokat, hagyományos és legújabb eszközöket.
    A szakemberek és a látogatók párbeszédére kerekasztal-beszélgetésekkel is lehetőséget teremt, a gyerekek részt vehetnek bemutató foglalkozásokon, kipróbálhatják a játékokat, fejlesztő eszközöket, vagy akár kézműveskedhetnek is.

     
    Részletek csatolva vagy a honlapon
    http://www.gyermekeinkjovoje.hu


    További (letölthető) információk :
    Gyermekeink_Jovoje_tajekoztato.pdf

    Forrás: www.nonprofit.hu

  • Befejeződött a Polgármesteri Hivatal felújítása Környén

    150 millió forintból újult meg kívül-belül a több mint 80 évvel ezelőtt épült Községháza Környén. A kivitelezés az eredetileg tervezettnél rövidebb ideig tartott, így a Polgármesteri Hivatal munkatársai március 16-ától, (kedd) már ismét a régi-új épületben fogadják az ügyfeleket, állampolgárokat.

  • felnőttképzés (szakképzések, OKJ-s tanfolyamok) szakértőjeként kiemelkedőnek vélem

    Az Észak- magyarországi régióban kiemelkedővé váló „IOSZIA” akkreditált felnőttképzési intézmény már kivívott országos elismeréssel is büszkélkedhet. Cikkem megírására a következők késztettek:

  • Március végétől lomtalanítanak a megyeszékhelyen

    Tatabányán március 17-én, szerdán kezdődik meg a tavaszi lomtalanítás, amely a hónap végén zárul. A programot az önkormányzat és az AVE Tatabánya Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Zrt. közösen szervezi – tájékoztatott dr. Bene Magdolna címzetes főjegyző.

  • Szépségkirálynő

    Szépség, siker, csillogás, korona. Sok fiatal lány szeretne ezek birtokában lenni, és szépségverseny – en indulni. Ahhoz azonban, hogy bekerülhessünk a döntősök közé, felkészültnek, magabiztosnak kell lennünk. Ennek érdekében idén új formában készülhetnek a hercegnők a legújabb megmérettetésre, hiszen a Hercegnők sikerprogramjának köszönhetően a jelentkezők a legjobb formájukban mutathatják meg szépségüket a zsűri, többek között [...]

  • Március 11-től Szabadka–Szeged–Szabadka közötti vonatközlekedés

    Technikai okok miatt módosul a vonatközlekedés a két város közötti kishatárforgalomban.

  • The University of Tokyo

    Január végén könnyű szívvel hagytam magam mögött a hideg, havas Budapestet, hiszen Tokió 15 fokos tavasziasnak mondható idővel várt. A régóta tervezett japán tanulmányutam végre kezdetét vette. Jártam már számtalan nagy amerikai városban, de ami Tokióban fogadott, az teljesen váratlanul ért. Egész más az interneten, útikönyvekből tanulmányozni, vagy „élőben” szembesülni a japán valósággal. Rend, fegyelem, [...]

  • Díjat nyert a magyar “lényeg az interneten” projekt

    A Magyar Internet Média és Web Díj történelmet írt, hiszen első alkalommal kapott magyar pályázat Discobolos  (International IT Award) díjat!  A 29 tagú zsűri döntése alapján a Web kategóriát a Fülöp Henrik által megálmodott és kivitelezett projekt nyerte, mely az internet igazi értékeinek felismerését, a világhálón való releváns megjelenés fontosságát hangsúlyozza. Teljes cikk: Díjat nyert [...]

  • itBusiness – Karrierszkenner – Fülöp Henrik

    Első alkalommal kapott magyar pályázat Discobolos (International IT Award) díjat; a 29 tagú zsűri döntése alapján a webkategóriát a Fülöp Henrik által megálmodott és kivitelezett projekt nyerte, amely az internet igazi értékeinek felismerését, a világhálón való releváns megjelenés fontosságát hangsúlyozza. Teljes cikk: itBusiness – Karrierszkenner – Fülöp Henrik