február, 2010
-
Nem herényi fasz ez…
„Az, hogy a kommunizmus áldozatává vált valaki, az részben az ő döntése volt. Antikommunista volt, egyéb nézeteket vallott, tehát erről ő dönthetett. Ha akart, kommunista is lehetett” – közölte Herényi Károly egy rádióinterjúban. Az önmagát „konzervatív párt”-ként meghatározó MDF képviselője szerint „nem lehet egyenlőségjelet tenni a holokauszt és a kommunizmus áldozatai közé”. Herényi Károly ezzel [...]
-
Tisztelt Centrum Parkoló Kft!
A parkolási szakember azt mondta, a kis utcákban csak 18 óráig kell fizetni a parkolási díjért. Ennek én természetesen nagyon megörültem, ám annak már kevésbé, hogy este 10 óra környékén azt láttam, hogy munkatársuk – ¾ 8-kor
-
Holokauszt-tagadás
Elfogadták a törvényt. A bosszú népe dolgozott ma. Ha életbe lép a törvény, nem mondhatom azt, hogy nekem a kommunizmus áldozatai többet nyomnak a latban (mint családilag érintett), mert ezzel relativizálnám az Egyetlent, a Megismételhetetlent.
Eszembe nem jutna tagadni a holokausztot, mert az megtörtént. De hogy ne is vitathassam, a 600 milliós számot, vagy ne mondhassam, [...] -
HUNGARICA – A SZABADSÁG BETŰI (Morvai Krisztinával)
Tovatűnt pillant örökre így marad
A szabadság betűiből hófehér barikád épül
Örök mementó marad az a nap
mit nem felejthet el soha, ki ott volt
Tovatűnt pillanat örökre így marad
A szabadság betűiből hófehér barikád épül
Diadalt arat, győz az igaz szó
Én ezt adom neked örök emlékül
Tovatűnt pillanat örökre így marad
Hazámat védem és fegyverem nincs más
csak egy szélrojtozta zászló
mit neked kell [...] -
Többiek?
-
Regisztrációs jegy március 1-jétől a vasúti utazásban
A MÁV-START Zrt. 2010. március 1-jétől a módosított 48/2007. (IV.26) GKM rendelet előírásainak megfelelően a vasúti utazásban bevezeti a regisztrációs jegyet.
-
Renault Modus vs Volvo 940 törésteszt
Ez kemény. Ilyet még nem láttam élőben, soha. Minden esetre a linket elteszem, ha legközelebb valaki “a 25 éves Volvóra” fogadna egy kisautóval szemben.
(A kocsik jobbkormányosak, ez egy tipikus ütközési forma náluk, nálunk pont a másik felét kapná el.) -
Magyar politiksz azaz pártok és ikszek
Egy tréfás kedvű, ám magát megnevezni nem kívánó politikai elemzőt megihletett a parlamenti választáson induló öt párt eddigi kommunikációja. Ebből kiderül, hogyan kellene beikszelni a szavazólap kis karikáját a „biztos párto…
-
OKJ-s tanfolyamok indulnak!
A Gyöngyösi akkreditált felnőttképzési intézmény azonnali kezdéssel a következő OKJ-s tanfolyamokat indítja: Mérlegképes könyvelő -Biztonsági őr -Kereskedő – Boltvezető -Ovodai dajka -Vendéglős – Társadalombiztositási és Bérügyi Szakelőadó – Emelt szintű office használata az irodában – Pénzügyi és számviteli ügyintéző Nyelvvizsgára felkészítő tanfolyam: ECL vizsgára felkészítő tanfolyam, Angol/német minden szinten. Kedvezmények: Kismamák, nagycsaládosok, munkanélküliek 5% engedményt [...]
-
Korruptopera – Így, ahogy vagytok: Makk Károly új filmje
(…) Ha másért nem, ezért a két figuráért érdemes volt megcsinálni a filmet (a mozikban február 18-tól, trailer itt). Jordán és Mácsay tökéletesek. Jordán joviális, bölcs és ravasz, Mácsay dinamikusabb, rámenősebb, ritmusa és va…
-
Elmű válasz…
Tisztelt Ügyfelünk!
Társaságunkhoz érkezett bejelentésére az alábbi tájékoztatást adjuk.
Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy jelzett problémáról tudomásunk van, melyet jeleztünk az illetékes szakterületi egységünk felé. A hiba kijavítása folyamatban van, a szakterület intézkedéséig szíves türelmét és megértését kérjük.
Bízunk benne, hogy együttműködésünk a továbbiakban megelégedésére fog szolgálni.
Megértését köszönjük.
[...]
Tisztelettel:
Nagy Zsuzsanna
Elmű-Émász Ügyfélszolgálati Kft.
a Budapesti Elektromos Művek Nyrt. megbízásából

