Intelligens bevásárlókosár

Nagy bevásárlóközpontokban járva gyakran tanácstalanok vagyunk, hogy az általunk megvásárolni kívánt cikknek valóban mennyi  az ára? Keresnünk kell egy elektronikus árellenőrzőt, jobb esetben 5 perc alatt már meg is találjuk. Az árat ellenőrizve eldönthetjük, hogy megvesszük, vagy nem. Ha szerencsénk van, akkor az árellenőrző mellett találunk egy polcot, vagy konténert, ahová betehetjük az árut, ha nem kívánjuk megvenni.
Mindez azonban hamarosan már a múlté lehet, hála a legújabb magyar fejlesztésnek. Elkészült az intelligens bevásárlókosár, amely rögtön jelzi a behelyezett árucikk árát. Miként? Az elv egyszerű, a kivitelezésnél kellett sok mérést, egyeztetést végezni. A bevásárlókosár rádiófrekvenciás elven működik. A behelyezett árun elhelyezett ún. rfid-címke van, ez alapján lehet azonosítani. A kosáron három antennát helyeztek el, hogy minimálisra csökkenthessék a hibalehetőséget. Sikerült olyan pozíciókat találni, ami jól működik, gyakorlatilag a teszt során minden esetben megfelelő módon működött. A kosárhoz tartozik egy kijelző is, ahol rögtön megjelenik a kosárba került termék neve és ára. A vásárló kinyomtathatja a számlát és három módon is fizethet. Érintés nélküli bankkártyát használhat, fizethet készpénzben és természetesen törzsvásárlói kártyával, szintén érintés nélkül.
A feltalálók gondoltak arra is, hogy egy nagy áruházban problémát jelenthet az átállás, ezért hagyományos vonalkód -leolvasót is integráltak a kosárra. Mielőtt megörülnénk ennek a valóban forradalmian új és jó megoldásnak, vizsgáljuk meg, hogy mennyibe kerül a rendszer, mikor várható a széles elterjedés? Az rfid-tagek ára nagy tétel esetén kb. 10 eurocent, ami nem jelenthet problémát. A kosár azonban  ma még drágának mondható, kb. 500 euro. Nyilván a minél gyorsabb elterjedés, a megrendelt darabszámok emelkedése jelentősen csökkenteni fogja az árat.

A digitális világ, az informatika fejlődése megállíthatatlan. Egyre több olyan újítás fog mindennapjainkban megjelenni, ami könnyíti, gyorsítja életünket. Azonban ne feledkezzünk meg a már megszokott informatikai képzés, informatikai oktatás szükségességéről. Mert az IT társadalmak megkövetelik az informatikát biztosan ismerő felhasználókat.

Fülöp Henrik

„IOSZIA” Informatikai Oktatás Szolgáltató és Informatika Alkalmazási Gyöngyösi Felnőttképzési Intézmény.
Intézmény akkreditációs lajstromszám: AL-2053
Felnőttképzési intézmény nyilvántartási szám: 10-0069-06

felnőttképzés

Esélyegyenlőség

Olcsó OKJ tanfolyamok