január, 1970

  • A héten is kitarthat a forint

    Az európai piacoknak és talán a magyar tőzsdének is lökést adhat, hogy pénteken éves csúcson zárt a Dow Jones index.

  • Mégis hamarabb lesz eurónk?

    Magyarországnak most jobbak az eurócsatlakozási kilátásai, mint a Lehman Brothers nagybank tavaly őszi bukása előtt, tekintettel a forint összeomlásának elkerülése végett azóta végrehajtott alapvető adó- és jóléti reformokra.

  • Halványan indult a BUX

    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,43 pontos emelkedéssel, 20.118,61 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,20 százalékkal erősödött.

  • Új programokkal jelentkezik a második Szociális Expo

    A novemberi eseményen a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet bemutatja a hazai mélyszegénységről szóló kutatását, itt találkoznak a tanya és falugondnokok, akik a legnehezebb helyzetben, távol eső falvakban és tanyákon segítik az embereket- tájékoztatott Pataki Éva, a Szociális Expo főszervezője.

  • Erdei Tamás: még nem értük el a mélypontot

    Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség szerdán megválasztott régi-új elnöke szeretné, ha az érintett felek szakértői minél előbb tárgyalóasztalhoz ülnének a jegybank javaslatainak megvitatására, ezt tartja “az első száz óra” legsürgetőbb feladatának.

  • Bokros szerint is a hiánycél az alfa és az omega

    Egyetért a jövő évi hiánycél kőbe vésésével Bokros Lajos.

  • Szűk sávban pattog a forint

    Szűk sávban, 270 forintos euró árfolyam közelében ingadozik a forint: az eurót péntek délelőtt fél tízkor 270,85 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, csütörtökön délután négy órakor 271,07 forinton állt a jegyzés.

  • Bajnai már látja a konszolidáció eredményeit

    Magyarországon az elmúlt évtizedben rendre elmaradtak a szükséges reformok, mert a politika a konfliktusok vállalása helyett inkább kompromisszumokra törekedett.

  • Az eredeti állapot helyreállítását kéri Oszkó

    A pénzügyminiszter a sukorói telekcsere ügyében az eredeti állapot helyreállítását kezdeményezte pénteken, továbbá létrejött a játékkaszinó üzemeltetésére szóló koncessziós szerződés – közölte a Pénzügyminisztérium pénteken az MTI-vel.

  • Kijövőben a válságból

    Bajnai Gordon országimázs javító road shown vesz részt. A frankfurti állomáson elhangzottakról kérdeztük a berlini nagykövetség attaséját, igaz-e a hír, miszerint országunk kezd ismét vonzóvá válni a külföldi befektetők számára.

  • VPOP: a válság miatt kevesebb a bevétel

    A válság miatt elmaradnak a Vám- és Pénzügyőrség bevételei a költségvetés által elvártaktól – jelentette ki Nagy János, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának vezetője pénteken Egerben, a vámügyi konferencián.

  • Megszűnik az arany kereskedése a Budapesti Értéktőzsdén

    Megszűnik az arany kereskedése a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), az áruszekcióban szereplő arany kontraktust 2009. október 21-én törli a tőzsde – közölte a BÉT a honlapján pénteken. A fizikai teljesítésű, kilo-arany elnevezésű kontraktus utolsó kereskedési napja október 16.

  • Drasztikusan csökkenti járatai számát a Lufthansa

    A válság miatt közel ezerrel csökkenti európai járatai számát a 2009/2010-es téli menetrendben a Lufthansa. A kontinens vezető légitársasága az október 25-én induló téli menetrendben hetente összesen 12.406 járatot üzemeltet Európán belül.

  • Állami milliárdokra szorulhat a két vezető amerikai intézet

    Hamarosan újabb állami tőkeinjekcióra szorulhat a két vezető amerikai jelzáloghitel-finanszírozó intézet, a Fannie Mae és a Freddie Mac.

  • Szlovénia nem csökkenti a magyarok támogatására szánt összeget

    Borut Pahor szlovén kormányfő a Sólyom Lászlóval folytatott pénteki ljubljanai találkozóján kijelentette, hogy a magyar nemzetiség támogatására szánt összegeket a gazdasági helyzet ellenére sem fogják csökkenteni – számolt be újságíróknak a tárgyalásról Lendván a magyar államfő.

  • A Fed vezetése megosztott a kamatemelés ügyében

    Az amerikai központi bank, a Fed vezetése megosztott abban a kérdésben, hogy mikorra időzítse és milyen ütemben hajtsa végre az irányadó kamat emelését a recesszió befejeződésével – írta a pénteki The New York Times.

  • Trichet szerint még nincs vége a válságnak

    Az Európai Központi Bank elnöke szerint még nem jött el az ideje, hogy az EKB megkezdje a kihátrálást azokból a rendkívüli intézkedésekből, amelyeket a válság miatt foganatosított.

  • Kínai kézben a Hummer

    Kínai kézbe került az amerikai Hummer márka; a General Motors pénteken írta alá az adásvételi szerződést a Sichuan Tengzhong Heavy Industrial Machinery nevű vállalattal.

  • Vannak gondok az új üzletek nyitásánál

    Áttekinthetőbbé tenné az üzletnyitás egyszerűsítéséről szóló szabályozást, ha mielőbb meghatároznák, hogy mely termékeket lehet hatósági engedéllyel árusítani.

  • Még az idén csökkenhet az alapkamat

    Az év végére hat százalék lehet a jegybanki alapkamat mértéke – az Equilor Befektetési Zrt. devizaelemzője szerint.

  • Felújított iskola

    Kilencven millió forintból – a Regionális Operatív Program – keretében felújították a szatymazi iskolát.

  • Csökkenne az áram ára?

    A valódi verseny az áramfogyasztóknak jobb szolgáltatást és alacsonyabb árakat hozna, illetve ha emelkedne is az ár, az csak a valóban indokolt mértékű lenne.

  • Sokkal több a munkanélküli

    Az idei év első kilenc hónapjában összesen 32.800 dolgozót érintő csoportos létszám-leépítési bejelentés érkezett a munkaügyi központokhoz, ez pedig több mint kétszeres növekedés az előző év azonos időszakához képest.

  • Idén kevesebben nyaraltak

    Az idei év első felében a magyar lakosság 21 százaléka tett legalább egy alkalommal többnapos belföldi utazást, ez 3 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

  • A világ repülési ipara szigorít

    Szigorúbb normákat céloz meg a klímavédelem elősegítésére a világ repülési ipara.

  • Az Európai Bizottság kötelezővé tenné

    Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy kötelezővé teszi a tagországok számára az energiafelhasználás meghatározott mértékű csökkentését az Europolitique internetes lap értesülése szerint.

  • Nagyot zuhan az orosz gazdaság

    Az orosz gazdaság idei visszaesése várhatóan felülmúlja a legborúlátóbb előrejelzéseket is, és éves szinten elérheti a 8,5 százalékot – jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz államfő.

  • Gyorsulhatott a magyarországi infláció

    Valamivel öt százalék fölé gyorsulhatott a múlt hónapban az éves összevetésű magyarországi infláció.